Délibábok, örökvakuk, automaták és géniuszok (ajánló)
2015. 06. 07. 13:32
Szerkesztőség
Az érzékelés és a gondolkodás szélsőségei, zavarai
Feltételezhetem-e, hogy a sorozat előző kötetei, a "kakukktojás" nulladik (Epilepszia a szépprózában) és az életkori változások lélektanáról szóló első (Az életkor csapdái) összeállítás nem ismeretlen Ön előtt? Ha igen, ha nem, nem számít, mert most témát váltunk. A sorozat következő köteteiben a szépirodalomban különös körsétát teszünk.
Barangolásunk során rejtett, pontosabban beleszőtt lélektani üzenetekre próbálok rávilágítani, amelyeket a világirodalom nagyjai többnyire nem tudatosan helyeztek el történeteikben. Miért nem tudatosan? Mert nem ez volt a céljuk. Akkor meg miért üzennek? Mert kifinomult és érzékeny megfigyeléseik alapján akaratlanul is (mondhatni ösztönösen) kiaknázzák az emberi szellemi működések többcsatornás közlési rendszerét.
A lélektanász biztonságával ábrázolják az emberek közötti bonyolult viszonyokat. Tudják jól, hogy ezek a lelki rezdülések sokszor többet jelentenek a kimondott szavaknál, vagy a tudatos mozdulatoknál. Sőt, egy-egy történet végkifejletét nemegyszer ezek a rejtett érzelmi kifejeződések határozzák meg. A lélek- és elmeműködések elemeit hagyományosan az elmegyógyászati betegvizsgálat lépései szerint érdemes áttekinteni. Ezért választottam indításképpen az érzékelés, az észrevevés és a gondolkodás, valamint ezek egyes zavarainak bemutatását.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ismétlő oltások beadását javasolja a 2019-ben megjelent, új típusú koronavírus egy újabb, JN.1 jelű vírusváltozata elleni hatékonyabb védekezés érdekében - tájékoztatott az uniós ügynökség kedden.
A súlyos és tartós látásromláson átesett pácienseknek nyújt az országban jelenleg egyedülálló szolgáltatást az a rehabilitációs ambulancia, melyet a Kreatív Formák Alapítvánnyal együtt hoztak létre a Szegedi Tudományegyetem szemészeti klinikáján
Egyre több száz év feletti ember él Franciaországban, és megjelent egy új korcsoport, a "szuperszázasoké", amelybe azok tartoznak, aki 110 év felettiek - derül ki a francia Demográfiai Tanulmányok Nemzeti
A magzatok szív- és érrendszeri, idegrendszeri és genetikai elváltozásainak szűrésére alkalmas, országosan egyedülálló központot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján - jelentette be Széll Márta stratégiai