Tudatosság, melynek segítségével örömteli megéléssé alakíthatjuk az öregedést, változást és halált.
Manapság nem könnyű öregnek lenni, sem megöregedni. Fiatalos és fogyasztás-orientált társadalmunkban az öregedés a testi-lelki szenvedések kifogyhatatlan forrása, ezért a legtöbben harcba szállnak az elkerülhetetlennel, és különféle módokon próbálnak fiatalok maradni. A nyugati kultúrákban, ahol az információt többre értékelik, mint a bölcsességet, az öregember ósdivá válik, mint a tegnapi komputer. Ezzel együtt ugyanakkor az igazi kincset is sutba dobjuk: a bölcsességet, amely az emberi élet azon kevés dolgai közé tartozik, amelyek a korral nem csökkennek, éppen ellenkezőleg: gyarapodnak.
Az "öregek bölcsességének" meghallgatására társadalmunknak ugyanolyan nagy szüksége van, mint a tudatos öregedés megvalósításának elsajátítására.
A bölcsesség elengedhetetlenül fontos funkcióval rendelkezik: kiüríti és elcsendesíti az elmét, leállítja a szüntelen információáramlást és elemzést, és újra a szívbéli tudást állítja a középpontba. A szív bölcsessége hozzásegít ahhoz, hogy egyszerűen csak szemléljük a teljességet, megértsük, mi számít és mi nem, megtapasztaljuk a dolgok jelentését és mélységét.
Ram Dass könyve felbátorít arra, hogy elfogadjuk az öregedést és az elmúlást egy olyan kultúrában, amelyet áthat a mindkettőtől való félelem. A szerző rámutat: létezik mindannyiunkban egy olyan tudatosság, amely segítségével felülmúljuk a korral szükségszerűen gyengülő összes képességünket, és nyugodt lélekkel átélhetjük Isten jelenlétét itt és most. Ram Dass személyes történeteivel, egyéni humorával átvezeti olvasóit az öregedés (a szenilitás, a magányosság, a zavarodottság, a hatalom- és szerepvesztés, a depresszió és a félelem) útvesztőin, megtanít mindezek helyes megítélésére, a pozitív hozzáállásra.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ismétlő oltások beadását javasolja a 2019-ben megjelent, új típusú koronavírus egy újabb, JN.1 jelű vírusváltozata elleni hatékonyabb védekezés érdekében - tájékoztatott az uniós ügynökség kedden.
A súlyos és tartós látásromláson átesett pácienseknek nyújt az országban jelenleg egyedülálló szolgáltatást az a rehabilitációs ambulancia, melyet a Kreatív Formák Alapítvánnyal együtt hoztak létre a Szegedi Tudományegyetem szemészeti klinikáján
Egyre több száz év feletti ember él Franciaországban, és megjelent egy új korcsoport, a "szuperszázasoké", amelybe azok tartoznak, aki 110 év felettiek - derül ki a francia Demográfiai Tanulmányok Nemzeti
A magzatok szív- és érrendszeri, idegrendszeri és genetikai elváltozásainak szűrésére alkalmas, országosan egyedülálló központot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján - jelentette be Széll Márta stratégiai