Jump to content

Fejlődik az orvostudomány, egyre több a rákbeteg

2017. 04. 09. 18:30

Az orvostudomány fejlődésének is köszönhető, hogy egyre több rákbeteg él közöttünk. Ellentmondásos? A Gyógyulj Velünk Egyesület kifejti, miért véli így.  

A Gyógyulj Velük Egyesület szerint Az orvostudomány fejlődésének is köszönhető, hogy egyre több rákbeteg él közöttünk. A civil szervezet rávilágít: világszerte és Magyarországon is folyamatosan nő azok aránya, akiknek életük során daganatos betegséggel kell szembenézniük – s nő azok aránya is, akik közülük meggyógyulhatnak vagy krónikus betegségként élhetnek együtt a kórral.

„Egyszerre tragikus és nagyszerű, hogy egyre több olyan ember él közöttünk, aki rosszindulatú daganattal szembesült. Tragikus, mert sok rákbetegség elkerülhető vagy évtizedekkel későbbre halasztható lenne, nagyszerű, mert ezek a betegek élnek, és nem ölte meg őket a betegség. Ma már azon gyógyíthatatlan betegtársaink jelentős részének is elfogadható életminőségben megélhető éveket tudnak biztosítani az orvosok, akik egy-két évtizeddel ezelőtt még teljesen reménytelen esetnek számítottak volna”- fogalmaz Lakos István, a Gyógyulj Velünk Egyesület – vastagbélrákon ugyancsak keresztülment – elnöke.

A daganatsejtekre célzottan hatni képes onkológiai kezelések, újabban pedig az előtérbe kerülő immunterápiák számos daganattípus kezelését forradalmasították. Ugyanakkor nemcsak az onkológia, hanem más orvosi szakterületek fejlődése is növeli a népességen belül a rák előfordulását. Ma már sokkal kevesebben veszítik életüket fertőzések, járványok következtében, sok szív- és érrendszeri betegség is meggyógyíthatóvá, karbantarthatóvá vált, így – például a korábban sokszor végzetes szívinfarktust vagy agyvérzést elkerülve – sokkal többeknek van esélyük megérni azt a kort, hogy a sejtek egyre gyakoribb másolási hibái, a felhalmozódó környezeti és életmódbeli ártalmak miatt valamilyen daganatos betegség alakuljon ki náluk.

Az életkilátások javulása, a rák diagnózisa után megélhető életévek folyamatos növekedése egyre nagyobb terhet ró minden ország egészségügyi rendszerére. A rák krónikus betegséggé szelídítésével ugyanis egyre több beteget tudnak egyre hosszabb távon kezelni, illetve egyre több egykori beteg számára kell hosszú távon biztosítani a kontrollvizsgálatokat. Lakos István úgy látja, mivel a fejlett országokban nő a gyógyult rákbetegek száma, illetve a betegség prevalenciája, azaz az adott időpontban daganatos kórral nyilvántartott betegek száma, minden korábbinál nagyobb szerepe lesz a jövőben a betegeket összefogó és képviselő civil szervezeteknek is.

A Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke megjegyzi: a betegszervezeteknek a tagjaik képviseletén túl felelősségük az önmagukat egészségesnek tudók meggyőzése is, hogy tegyék le a cigarettát, vegyenek részt az elérhető szűrővizsgálatokon, sőt követeljék a döntéshozóktól, hogy minden ismert és orvosilag elfogadott szűrési mód elérhető legyen.

„Az átlagéletkor növekedésével egyre többeknek lesz esélye egy daganatos betegségre, de nem mindegy, hogy majd aggastyánként vagy már aktív ötvenes-hatvanas éveiben szembesül valaki rákkal. Nálunk sajnos a legtöbb esetben még az utóbbi a jellemző” – fogalmaz Lakos István.

 

További érdekességekért, bátran keresd fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!

(Forrás: szeniormagazin.hu | Gyógyulj Velünk Egyesület| Kép: pixabay.com)