Mi a teendő, ha beteg vagy? Vannak dolgok, amiket ha betartasz, nem leszel a saját gyógyulásod ellensége.
Időskori demenciák családi, társadalmi és pszichológiai vonatkozásai
Az időskori szellemi leépülés korunk egyik legfélelmetesebb problémája. Sokan rettegnek tőle, miközben meglepően keveset tudnak róla. Ha szakembereket kérdezünk, rendszerint igen borúlátóak, és úgy érzik, hogy a tisztességes gondozáson túl nem sokat tehetünk. Szembe kell néznünk azzal is, hogy az ellátási hátterek elégtelenek, és a gondozó családok nagy terheket hordozva gyakran magukra maradnak.
Tisztelni valakit annyit jelent, hogy megalapozod, megerősíted az emberi értékét. Te kit tisztelsz? Csak azokat, akik az élet valamely területén hozzád képest jóval többet értek el?
Az öregséget felfoghatjuk kronológiai, biológiai és pszichológiai értelemben. A kronológiai, a naptári öregedés az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint 60 évvel kezdődik: az igazi öregek a 74 év felettiek.
Őrizd meg szellemi frissességed idősebb korban is! Vajon mi a leghatékonyabb agyzsugor ellen?
Általánosságban tekintve a séta közérzetjavító, és egészségvédő hatású. Nekünk már van négy jó okunk a sétára!
Ez a szív és érrendszeri betegség gyakorlatilag népbetegségnek számít Magyarországon, és kiemelkedő ok az elhalálozási statisztikában is.
\"A könyv az Idősebbek is elkezdhetik sorozat nagysikerű kötetének frissített, átdolgozott kiadása, amelynek célja, hogy az idősek és az igazi kezdők ellenérzés nélkül merjenek belevágni a 21. században már szinte nélkülözhetetlen internetes világ és a számítógép megismerésébe.
A Civil Vállalkozások kiemelkedően közhasznú szervezet 55 év feletti felnőtteket keres, hogy - mint mentorok és oktatók - az olvasás elsajátításában segítsenek általános iskolás diákoknak.
Lehetnek gondjaid az evéssel, ivással, pénzköltéssel, stb. Neked alacsony, vagy magas szintű az önuralmad? Első lépésként tudatosítsd magadban, hogy másoktól (is) függsz.
Az élet második felében különböző kérdések vetődnek fel:
Emésztést segítő, energizáló tea, melyet könnyű elkészíteni, és vidámabban telhet a húsvét!