Jump to content

Belgiumban ismét emelkedik az újonnan fertőzöttek száma, a szakértők fokozott óvatosságra intenek

2020. 07. 14. 12:00

Belgiumban, noha enyhén, de ismét emelkedik a koronavírusos esetek száma - írta hétfőn a helyi sajtó. Marc Van Ranst virológiaszakértő a sajtónak adott nyilatkozatában közölte, hogy fokozott óvatosságra van ismét szükség, mivel a járványhelyzet "rossz irányba halad". A szakértő a heti összesített adatokról kijelentette, hogy múlt héten - az előző hetek átlagos napi 85 esetszáma után - már 90 volt az újonnan fertőzöttek száma, illetve a hétvégén már a 135-öt is elérte.

 

"Lehet, hogy egyesek úgy gondolják, hogy a növekedés enyhe, így nem adhat okot aggodalomra, viszont a számok szépen lassan kúsznak felfelé" - hangsúlyozta a szakértő. Azt is hozzátette, hogy a "turisztikai célú külföldi utazásokat nem lenne szabad engedélyezni, mert azok újabb veszélyfaktort jelenthetnek a jelenlegi helyzetben".

Van Ranst kifejtette, hogy véleménye szerint "nem volt jó lépés" a napi adatközlésről áttérni az újonnan fertőzöttek heti statisztikáira, mivel azok nem adnak megfelelő képet a járványtendenciáról. Egy másik járványügyi szakember, Erika Vliege a flamand nyelvű, Het Nieuwsblad című napilapnak adott nyilatkozatában szintén felhívta a figyelmet arra, hogy a heti összesítés félrevezető lehet, mert azt látszatot keltheti, hogy már nem kell olyan ébernek lenni, mint korábban.
Vliege hozzátette, hogy a fertőzés minden korosztályt érint, viszont véleménye szerint az emberek általában úgy gondolják, hogy a járványnak vége, a legrosszabb időszak már lezajlott.

"Ez téves gondolkodás, és veszélyhelyzetet eredményezhet. Akik így gondolkoznak, azok a tűzzel játszanak"- hangsúlyozta.
A 11, 5 millió lakosú Belgiumban eddig mintegy 63 ezer koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, a halálos áldozatok száma közel 9800.

A szomszédos Hollandiában is növekszik az új esetek száma. A helyi sajtó beszámolói szerint az újonnan fertőzöttek számának napi átlaga - jelentős csökkenések után - ismét elérte a június közepén tapasztalt szintet. A 17, 5 millió lakost számláló országban mintegy 764 ezer tesztet hajtottak végre február óta.

A Benelux-államok harmadik tagországában, Luxemburgban másfél hónap után, a hétvégén ismét történt a Covid-19 betegséghez köthető haláleset. A valamivel több mint félmillió lakosú nagyhercegségben mintegy ötezer embert fertőződött meg, és már közel 280 ezer embert leteszteltek az egészségügyi hatóságok. A halálos áldozatok száma 111.

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)