Jump to content

Újabb 3 százalékkal emelkedhetnek jövőre a nyugdíjak

2017. 11. 09. 09:00

Nem befolyásolja a nyugdíjkifizetéseket, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság beolvadt a Magyar Államkincstárba. Így a nyugdíjprémium és a kiegészítés is a szokott rendben érkezik. A nemzetgazdasági miniszter a Híradónak azt mondta, jövőre 3 százalékos inflációval számol a kormány, ami legalább ilyen mértékű nyugdíjemelést jelent jövőre.

 

Ahogy októberben, úgy novemberben is menetrend szerint hozza majd a postás a nyugdíjat. Ebben a hónapban az első kézbesítési nap 15-e lesz. A kötelező járandóságon felül most az inflációnak megfelelő kiegészítést és most először nyugdíjprémiumot is kapnak az idősek.

A bakszámlákra is időben, vagyis 10-én átutalja az államkincstár a kötelező járandóságot. Ezen az sem változtat, hogy november 1-jétől az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság megszűnt, beolvadt a Magyar Államkincstárba.

Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke elmondta, az összeolvadás ebből a szempontból semmit nem jelent. Az ellátások kifizetése – ez mind a béreket, mind a családtámogatásokat, mind a nyugdíjakat, illetve nyugdíjszerű ellátásokat tekintve – a törvényes határidőben megtörténnek. A társadalombiztosítás, illetve a kincstár eddig is fegyelmezetten végezte a munkáját, az egybeolvadás még inkább fegyelmezetté teszi a munkát – fogalmazott az elnök.

Egy átlag nyugdíjjal rendelkező nyugdíjas – ami nagyjából 118 ezer forint – 23 ezer néhány száz forint körüli juttatást fog kapni – véli Csorba Zsolt nyugdíjszakértő. Véleménye szerint, ha ehhez hozzávesszük az Erzsébet-utalványt – amit majd decemberben postáznak –, akkor ez már a kisebb nyugdíjasok számára is komoly pluszt jelent.

A pluszjuttatások egyébként mintegy kétmillió-hétszázezer embert érintenek.

Nem befolyásolják az államháztartás hiányát a kifizetések

A nemzetgazdasági miniszter a Híradónak elmondta, hogy a nyugdíj kiegészítésre, a prémiumra és az Erzsébet-utalványokra is megvan a pénz a költségvetésben. Így a kifizetések nem befolyásolják az államháztartás hiányát.

Varga Mihály elmondta, az infláció miatti korrekcióra körülbelül 27 milliárd forintot biztosít majd a költségvetés. A nyugdíjprémium összege, annak a kifizetése 30 milliárd forintot jelent, tehát nagyjából hasonló nagyságrendű összeget. És az Erzsébet-utalvány kifizetése is 30 milliárd forint feletti összeg lesz. Összességében 85-90 milliárd forintos ennek a három intézkedésnek a hatása. A fedezet rendelkezésre áll, tehát külön plusz intézkedéseket nem igényel – hangsúlyozta a miniszter.

A nyugdíjak 2011 és 2017 novembere között 26 százalékkal emelkedtek. Jövőre pedig tovább nőnek: a kormány ugyanis januártól 3 százalékos inflációval számol, ami legalább ugyanilyen mértékű emelést jelent 2018-ban. És nagy esélye van annak is, hogy újra fizetnek majd nyugdíjprémiumot is, ugyanis a kormány az ideinél is nagyobb, 4,3 százalékos GDP-növekedéssel számol.

(Forrás: szeniormagazin.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)