Jump to content

Az emberi agyban a rácssejtek aktivitása összefügg a környezet méretével

2017. 04. 24. 09:05

Egy nemzetközi kutatócsapat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara szakembereinek részvételével megállapította, hogy az emberi agyban a rácssejtek aktivitása összefügg a környezet méretével.

 

A kutatásról szóló tanulmány az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) legfrissebb számában jelent meg. 

A rácssejteket korábban Edvard és May-Britt Moser írta le rágcsálókban, a norvég tudósok 2014-ben Nobel-díjat kaptak eredményeikért. ”A rácssejtek működése mentális térképünk alapja, mert hozzájárul egy olyan, az agyunkban élő virtuális koordinátarendszer kialakulásához, melyben elmozdulásunk pontosan leképeződik” – olvasható a közleményben.

A Moser házaspár kutatásának egyik legfontosabb eredménye volt, hogy kimutatták, e koordinátarendszer léptéke független attól, hogy mekkora az a környezet, amelyben az állat van. A kutatókat azonban sokáig izgatta a kérdés, hogy vajon ennyire statikusan működnek-e a rácssejtek az emberben is – tették hozzá.

A kísérlet résztvevői tablettel különböző méretű virtuális környezetekben tájékozódtak, melyek között volt kis hátsó udvar, de olyan nagy tér is, mint a Louvre egyik belső udvara. “Ehhez hasonló kísérletekben a rágcsálók rácssejtjei nem változtatják tüzelési mintázatukat, a mi kutatásunk azonban azt mutatta, hogy embereknél a rácssejtek aktivitása igenis összefügg a környezet méretével” – írták, hozzátéve, hogy ez a fontos különbség az emberi kognitív rendszer sokkal komplexebb természetéből következik, ami tehát a mentális térkép kialakításakor figyelembe veszi a környezet sajátosságait is.

“Vizsgálatunk rávilágít arra is, hogy bár a rágcsálókkal végzett kutatások fontosak az agykutatás szempontjából, ezeket az eredményeket nem mindig lehet egyszerűen kiterjeszteni és általánosítani az emberre” – összegezte Nádasdy Zoltán, az ELTE PPK egyetemi docense, a Texasi Egyetem kutatója és Török Ágoston, az ELTE PPK oktatója.

A kutatók a jövőben a virtuális valóság alkalmazásával folytatják a kísérleteket. Ez lehetőséget teremt a környezet olyan fokú manipulációjára, amelyet valós viszonyok között nem lehetne megvalósítani. A szakemberek azt remélik, az új technológia kombinációjával végre bepillantást nyerhetnek az Alzheimer-kór korai felismerésében és kezelésében egyaránt kulcsszerepet játszó agyi terület működésébe.

 

További érdekességekért, bátran keresd fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!

(Forrás: szeniormagazin.hu;MTI | Kép: pixabay.com)