Jump to content

Az agyevő amőba kevés túlélője közt egy 16 éves fiú

2016. 08. 26. 16:05

Sebastian DeLeont két héttel ezelőtt szállít ották az orlandói Floridai Gyermekkórházba olyan súlyos fényérzékenységgel és fejfájással, hogy a fiatal nem tudta elviselni, ha bárki is hozzáért.

Az amőba gyakran az édesvízi folyókban vagy tavakban úszó emberek orrán keresztül fertőz, és 97 százalékban halált okoz. Ugyanebben a kórházban két évvel ezelőtt meghalt egy 12 éves fiú a fertőzés következtében. A kormányzati járványügyi központ adatai szerint az elmúlt 50 évben 138 fertőzöttből csupán négy élte túl a betegséget, köztük Sebastian DeLeon.

“Olyannyira ritka a fertőzés, hogy sok esetben nem is gondolunk rá, ilyenkor fordul elő késés a kezelésben. A mostani eset sem volt teljesen világos, még mindig reszketek az egésztől” – nyilatkozta Dennis Hernandez, a kórház sürgősségi osztályának vezetője.

Az osztály orvosai gerinccsapolást végeztek a fiún agyhártyagyulladásra gyanakodva, a gerincfolyadékban mozgó amőbát pedig végül a kórház laboránsa azonosította. Ekkor az orvosok 33 Celsius-fokra csökkentették a páciens testhőmérsékletét, mesterséges kómába helyezték, majd az amőba elpusztítására alkalmas gyógyszerkoktélt adtak neki.

A gyógyszerek egyike, a miltefozin a legtöbb kórházban nem igazán hozzáférhető. Sebastian DeLeon szerencséjére a hatóanyag gyártójának Orlandóban van a székhelye, így a cég vezetőjének fia perceken belül a kórházba juttatta a szállítmányt.

“A fertőzés nagyon hamar halált okozhat. A percek is számítanak és a gyógyszer gyors megszerzése életbevágó” – mondta el Federico Laham, a kórház fertőző betegségekre szakosodott gyerekgyógyásza.

A gyártó és a két éve elhunyt fiú családja szeretné elérni, hogy az eredetileg mellrák kezelésére kifejlesztett miltefozin elérhető legyen a kórházakban, főleg a déli államokban, ahol az amőba terjedésének kedvez a meleg időjárás.

Az orvosok várakozása szerint Sebastian DeLeon terápia segítségével épülhet fel, egyelőre a kórházban van és járókerettel tud közlekedni.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!
Forrás: szeniormagazin.hu/MTI | Kép: wikimedia.org