Jump to content

Ne hunyj szemet felettük: a leggyakoribb időskori betegségek

2017. 10. 13. 09:05

Hajlamosak vagyunk arra, hogy elbagatellizáljuk az öregedéssel és a kezdődő időskori betegségekkel járó tünetek fontosságát. Pedig a leggyakoribb megbetegedések elkerülhető, felbukkanásuk pedig csökkenthető volna, ha ezekre odafigyelnénk.

Az idő gyorsan telik, és sajnos képesek vagyunk ezt figyelmen kívül hagyni, egészen addig míg a szervezet nem küld emlékeztetőt betegség, rosszul lét, vagy vissza-vissza térő szimptómák képében. Az ebből fakadó kellemetlen közérzet, netán kórság persze elkerülhető vagy minimalizálható lenne, ha az első jelekre is odafigyelnénk.

Csontritkulás

A hatvanéves korosztály elsődleges számú ellensége a kalciumhiányos állapottal társuló betegség, amire túl későn derül fény. A főként nőket érintő állapot az első időszakban ugyan nem produkál tüneteket, de az izmokban és derék-nyak táján jelentkező tompa fájdalom, bizony a csontritkulás jele lehet. Valamint a testtartás megváltozása is intő jel.

A csontritkulás orvosi nevén az osteoporosis tulajdonképpen a csont anyagcseréjének betegsége, aminek következtében csökken a csont tömege, de ezzel párhuzamosan a csont szerkezetében is átalakulás megy végbe, a csontgerendák elvékonyodnak, ami miatt a csont törékennyé válik.

Kevesen tudják, de a babérlevél kiváló gyógyszere a csontritkulásnak és az ízületi fájdalmaknak. A belőle készült főzetet kúraszerűen lehet alkalmazni, hetente kétszer. A gyógyital elkészítéséhez tíz íz babérlevelet tegyünk egy fél liter forró vízbe, fedjük le, és negyed órán át hagyjuk állni. Szűrjük le, és máris fogyasztható.

Diabétesz

A 2-es típusú cukorbetegség kiváltó okai közt a mozgásszegény életmódot, a helytelen táplálkozást, a magas vérnyomást, és az öröklési hajlamot szokták említeni. A fentieken túl az öregedés is szerepet játszik felbukkanásában, ezért nem árt fokozottan figyelni a betegség előjeleire.

A bőrviszketés, a fáradtság, a látásromlás, a zsibbadás, a lassú sebgyógyulás, a levertség mind-mind a cukorbetegség előszele, így nem szabad ezeket félvállról venni.

Alzheimer-kór

A felejtés betegségének is nevezett kór az egyik legrettegettebb időskori megbetegedés. A kognitív funkciók hanyatlásával járó megbetegedés statisztikavezető. Viszont kiszúrni a tüneteket, csak az illető családja tudja.

A memóriaromlás, a tájékozódási képesség elvesztése vagy nehézkessé válása, a személyiségváltozás gyakorta az Alzheimer-kór jele.

Stroke és szívinfarktus

Magyarországon évente 42 ezer ember kap stroke-ot, ami után minden harmadik beteg azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül meghal. Kellő odafigyeléssel azonban elkerülhető lenne az agyi érkatasztrófa.

Ha a kockázati tényezők bármelyikével rendelkezünk, tegyünk ellene! A befolyásolható kockázati tényezők korai felismerése és megfelelő kezelése nagymértékben csökkenti a stroke kialakulásának valószínűségét. Ilyenek a rendszeres testmozgás, a megfelelő testsúly elérése, a stressz-szituációk kerülése, a koleszterin- és a vérzsírszintek normalizálása, a sófogyasztás minimalizálása. A magas vérnyomás megfelelő kezelése az egyik legfontosabb kockázatcsökkentési lehetőség.

(Forrás: szeniormagazin.hu | Kép: pixabay.com)