Jump to content

Már nem az AIDS a legrettegettebb halálos kór

2017. 02. 24. 15:04

Átvette a demencia az AIDS helyét a világ gyilkos kórjainak listáján, derült ki az Egészségügyi Világszervezet jelentéséből, mely arra is figyelmeztet, hogy a 100, ezidáig alkalmazott kísérleti gyógymódból eddig mindegyik megbukott

.

Az Alzheimer-kór 2015-ben 1,54 millió halálos áldozatot követelt világszerte, ami több mint a duplája a 2000-ben mért adatoknak – derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tizenöt évet vizsgáló jelentéséből. A demencia ezzel a HIV / AIDS helyére lépett, és a gyilkos kórok globális listáján a hetedik pozíciót foglalja el.

Másfél évtized áttörés nélkül

De amíg az új, kísérleti AIDS-gyógyszerekkel a halálozási rátát 1,5 millióról 1,1 millióra sikerült leküzdeni, a demencia utáni kutatásban az elmúlt másfél évtizedben nem sikerült áttörést elérni.

A gyógyszergyáraknak eddig sem volt könnyű dolguk a demencia elleni , vagy a demenciát megelőző gyógyszer kifejlesztésében, de a Merck & Co. eheti bukásával és az Eli Lilly & Co három friss “vereségével” egyre kilátástalanabb a helyzet.

Jelenleg több mint száz kísérleti gyógymód bukott meg a kór lelassításában, így a betegek továbbra is egyre több emléküket veszítik el, és képtelenek magukról önállóan gondoskodni.

“Lassan haladunk”

A demencia világszerte 47 millió embert sújt, és a betegek száma 2030-ra becslések szerint 75 millió fölé is emelkedhet – mondta Shekhar Saxena, a WHO Mentális Egészségügyi és Kábítószer Osztályának igazgatója.

Lassan haladunk, nem vagyok annyira optimista, mint amilyen szeretnék lenni – tette hozzá, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a kezelések javítására több közpénzre lesz szükség.

 

 

(Forrás: szeniormagazin.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)